2015. március 6., péntek

Huszárcsákók festve, március 15-re

Az egyik osztállyal huszárcsákókat rajzoltunk- festettünk. Eredetileg az osztályukban akartuk kitenni. Aztán addig- addig nézegettük, míg eldöntöttük, az aulában is klassz lenne. Igaz, csak háromnak volt hely, de sebaj, a negyedik az osztályba került.

Két órás feladat volt. Az első órán megnéztük hogyan is nézett ki a huszárcsákó és milyen kalapokat viseltek a hölgyek. Csak ezután álltunk neki a rajzolásnak. Amit, a festéssel együtt a következő órán fejeztünk be. Gyorsan ki tettük az aulában. Lehet, hogy kicsit korán, de  gyorsan meg akartuk mutatni országnak- világnak.
Most is csoportokban dolgoztak a gyerekek. Most is  flipchart papírt használtunk. A papírt hosszában vágtam el, mert csak a menetelő huszárok csákóit akartuk megörökíteni.
A csákókat és kalapokat viaszkrétával rajzolták.
A hátteret vízfestékkel festették.


Száradás után kivasaltam és már vittük is az aulába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése